| Cell CCCCCCCCCCCCCCCC |
A közigazgatási rendszert Anglia 1855-ben, az USA 1883-ban kezdte bevezetni. Egyik fő típusa kontinentális, mely Poroszországból indult ki és a közigazgatás jogszerűségét tekintette a legfőbb szempontnak. Másik az amerikai posztindusztriális típus, ahol a közigazgatásnak a gazdaságosság és eredményesség követelményeinek kellett megfelelnie. Euróban új irányként egyesítették, és a közigazgatás racionalizálásnak nevezték. A parlamentáris rendszer lényege, hogy a törvényhozó hatalom ellenőrzi a végrehajtó hatalmat. A törvényhozás azonban egyre több helyzetben kénytelen hatáskörét a végrehajtó hatalomra átruházni. Az USA-ban az Alkotmány az elnököt olyan hatáskörrel és általános felhatalmazással látta el, hogy azokkal minden társadalmi és politikai mozgalmon úrrá lehessen, válságok idején valóságos diktatúrát fejtsen ki. A parlamentáris kormányzattól lényegesen eltérő szervezetet erős exekutiva rendszernek nevezzük. Legiszlatíva =törvényhozó, exekutíva = végrehajtó; A parlamentarizmusban a planning lehetetlenné válik, kormányzati ciklusok kontinuitása szakad meg, laikus kormány kormányoz, hiszen nem a szakértelem alapján kormányoz, hanem a nép szimpátiája alapján. Megállapítható, hogy a 19. század államában a legiszlatíva, míg a 20. század államában inkább az exekutíva az erősebb. (5. pont: 1. –a hivatásos közszolgálat elterjedése, 2- a végrehajtó hatalom vezető szerepének a kialakulása, 3- a dolgozó tömegek az állami életbe való cselekvő bekapcsolása, 4- a gazdasági életnek közüggyé való nyilvánítása, 5. – a közigazgatási vezérkar. ) A 20. század államának egyik fő vonása, az osztályharc kiküszöbölése, a munka problémájának nemzeti alapon való megoldása. A gazdasági élet közüggyé nyilvánítsa olyan feladatot hárít a kormányra, amelyek abban oldhatók meg jól, ahol erős exekutíva rendszer épült ki. Közigazgatási vezérkarra azért van szükség, mert a meg növekedett, megnehezedett vezetést csak egy közigazgatási vezérkarral oldható meg. A 20. század államának fő jellemvonása, az erős exekutíva. A szociális közigazgatás nem képes az okokat megszüntetni, csak tünetet kezel, éppen ezért, a 20. század államában nem szociális közigazgatás lesz, hanem a közigazgatás lesz szociális. |
Cell CCCCCCCCCCCCCCCC |